Keresztury-Albert Zsolt
Zeneszerző
Keresztury-Albert Zsolt, zeneszerző 1983-ban született Budapesten. Zenei pályáját kezdetektől intenzív, szerteágazó érdeklődés jellemzi, amelyek az interpretáció irányából ellenállhatatlanul az alkotás irányába sodorták. Hangszeres ismereteit többek között Győri István, Hock Bertalan és Gulyás István művésztanárok tanítványaként szerezte, zene elméletet pedig Dinyés Somától, illetve Kerékfy Mártontól tanult. Mindeközben a néptáncon és a táncházi közegen keresztül testközelből is megismerkedett az autentikus magyar népzenével, annak hangzásvilágával és előadásmódjával, ami megadta a végső inspirációt az alkotói ihlet szárba szökkenéséhez. 2018 óta folyamatos, intenzív alkotómunkát folytat, szólóhangszeres, kamara- és szimfonikus műveket ír, előadóművészekkel együttműködve rendszeresen szervez szerzői esteket, amelyeknek többek között a Művészetek Völgye Fesztivál, az Ars Sacra Fesztivál vagy a Zenetudományi Intézet ad otthont. A Nemzeti Kulturális Alap több pályázatát is támogatásban részesítette.
Pedagógiai célú darabokat is ír kifejezetten gyerekek számára mind szóló, mind kamara formációkra. A. Magyar Kortárs Kamarazenei Feszitválra nevezett darabjai több ízben is díjazásban részesültek. Elemek című pedagógiai zongorasorozata 2025 októberében jelent meg a Rózsavölgyi Zeneműkiadó kiadó gondozásában. A Mohácsi vész 500. emlékévére (2026) nagyszabású szimfonikus mű komponálásával készül, mellyel az összetartozás pozitív üzenetét hordozó zenei mementot kíván állítani a nemzet sorsa szempontjából meghatározó, tragikus eseménynek. A művet a Szent István Filharmónia mutatja be 2026. november 15-én a Zeneakadémia nagytermében.
Kiemelt érdeklődési területe továbbá a zeneelmélet és annak interdiszciplináris összefüggései. A zenei hangok archaikus rendje című tanulmányát a Parlando zenepedagógiai folyóirat publikálta. Főszervezője és előadója a Lendvai Ernő zenetudós születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett szakmai konferenciáknak.
Tanulmányok:
Dinyés Soma, Kerékfy Márton (2002-2004) - összhangzattan, zeneelmélet
Richter Annamária (2018-2020), Gulyás István (2019-) - zongora
Szeverényi Mátyás (2003-2005) - dzsesszgitár
Solti György Zeneiskola (2000-2005, 2013-2018) - klasszikus gitár, orgona
Józsefvárosi Zeneiskola (1997-2000) - klasszikus gitár
Budapesti Műszaki Egyetem - villamosmérnök MSc
Károli Gáspár Református Egyetem - pszichológia BA
Fontosabb események, mérföldkövek:
2026. november 15. - Penta Essentia szimfonikus ősbemutató Mohács 500 alkalmából
Zeneakadémia, Nagyterem - Szent István Filharmonikusok és kórus
2026. február 6. - Találkozások - két ország, négy szerző c. koncert
Budapest Music Center, Koncert terem, szerzői est Bartók Béla, Takács Jenő, Werner Schulze és Keresztury-Albert Zsolt műveiből
2025. november 8. - A tizenkétfokú zene architektúrája - Lendvai 100 konferencia
Budapest Music Center, Könyvtár
2025. október 22. - Elemek I-II-III pedagógiai zongorasorozat kiadása
Rózsavölgyi Zeneműkiadó
2025. május 23. - Egypercesek csembalóra bemutatója a Zeneakadémián
Budapest, Régi Zeneakadémia, Ádám Balázs csembaló MA diplomakoncertje
2025. február 8. - Aranymetszés a zenében - Lendvai 100 konferencia
Budapest, MOMKult, Kupola
2025. március 21. - Penta Essentia kamaraváltozat ősbemutatója
Balatonfüred, Vaszary Galéria, Era Nova Kamarazenekar
2024. október 9. - Első zenekari est Király Ádám zeneszerzővel közös rendezésben
Budapest, Istenhegyi Szent László Közösségi Ház, Era Nova Kamarazenekar
2024. szeptember 19. - Penta Essentia zongora változat ősbemutatója
Budapest, Ars Sacra Fesztivál, Jókai Anna Szalon
2023. január - A zenei hangok archaikus rendje c. tanulmány megjelenése
Parlando folyóirat, 2023/1. szám
2023. január 23. - Elismerő oklevél a II. Magyar Kortárs Kamarafesztiválon
Budapest, Eötvös 10 Művelődési Ház, díjazott mű: A juhász álma (klarinét, zongora)
2020. szeptember 15. - Ars Sacra Fesztivál - az első kamaramű bemutatója
Budapest Felsővízivárosi Szent Anna templom, Budapest, Kalotaszegi nyár trió
2019. november 23. - Kalotaszegi évszakok c. első szerzői est
Budapest, Zenetudományi Intézet, Bartók terem
2018. november 10. - Az Opus 1, Magyarbődi trilógia ősbemutatója
Budapest, Józsefvárosi Zeneiskola, díszterem - előadó: Albert Béla (a szerző édesapja)
Szerzői estek, bemutatók:
2025. szeptember 18. -Ars Sacra Fesztivál, Budapest
Penta Essentia - kamarazenekari változat
2025. augusztus 7. - Era Nova Fesztivál, Nemeshany

2025. július 23. - Művészetek Völgye, Kapolcs

2025. május 23. - Régi Zeneakadémia, Budapest
Egypercesek csembalóra (Balázs Ádám csembalóművész MA diplomakoncertje)
2025. március 21. - Vaszary Galéria, Balatonfüred

2024. október 19. - Istenhegyi Szent László Közösségi Ház, Budapest
Király Ádám és Keresztury-Albert Zsolt szerzői estje, zenekari művek bemutatója
2024. szeptember 19. - Ars Sacra Fesztivál, Jókai Anna Szalon, Budapest
Penta Essentia - szólózongora változat
2024. július 22. - Művészetek Völgye, Kapolcs, Budapest
Délibábos Délvidék c. szerzői est
2023. szeptember 21. - Ars Sacra Fesztivál, Zenetudományi Intézet, Budapest
Délibábos Délvidék c. szerzői est
2023. július 21. - Művészetek Völgye, Kapolcs
Ihletőnk, a magyar népdal c. szerzői est
2023. július 16. - R. katolikus templom, Balatonakarattya
Dunántúli Nap és Hol c. szerzői est
2022. november 19. - Istenhegyi Szent László Közösségi Ház, Budapest
Dunántúli Nap és Hold c. szerzői est
2022. szeptember 22. - Ars Sacra fesztivál, Felsővízivárosi Szent Anna templom, Budapest
Dunántúli Nap és Hold c. szerzői est
2021. szeptember 11. - Halász-kastély, Kápolnásnyék
Hétköznapok a Pusztában c. szerzői est
2021. szeptember 9. - Ars Sacra fesztivál, Felsővízivárosi Szent Anna templom, Budapest
Hétköznapok a Pusztában c. szerzői est
2021. június 10. - Zenetudományi Intézet, Budapest
Hétköznapok a Pusztában c. szerzői est
2020. szeptember 15. - Ars Sacra fesztivál, Felsővízivárosi Szent Anna templom, Budapest

2019. november 23. - Zenetudományi Intézet, Budapest
Kalotaszegi évszakok c. szerzői est

| Cím | Típus | Dátum |
|---|---|---|
| A fényes nap immár elnyugodott | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2021 |
| A juhász álma | Kamarazene | 2021 |
| A királyfi gyűrűje | Kamarazene | 2024 |
| B.T.V.N Variációk | Szólóhangszerre | 2020 |
| Boszorkány-ciklus | Szólóhangszerre | 2020 |
| Boszorkány-ciklus | Kamarazene | 2023 |
| Dunántúli Nap és Hold | Szólóhangszerre | 2021 |
| Dunántúli Nap és Hold | Vonószenekarra | 2024 |
| Délibábos Délvidék | Kamarazene | 2025 |
| Délibábos Délvidék | Vonószenekarra | 2024 |
| Délibábos Délvidék | Kamarazene | 2022 |
| Délibábos Délvidék | Szólóhangszerre | 2022 |
| Egypercesek | Szólóhangszerre | 2022 |
| Egypercesek csembalóra | Szólóhangszerre | 2025 |
| Ejj, a titkos szerelem | Kamarazene | 2021 |

| Elemek I. | Szólóhangszerre | 2022 |
| Elemek II. | Szólóhangszerre | 2022 |
| Elemek III. | Szólóhangszerre | 2022 |
| Elindultam - in memoriam Bartók Béla | Kamarazene | 2020 |
| Elindultam - in memoriam Bartók Béla | Szólóhangszerre | 2020 |
| Hétköznapok a Pusztában | Kamarazene | 2020 |
| Hétköznapok a Pusztában | Szólóhangszerre | 2020 |
| Hétköznapok a Pusztában | Kamarazene | 2025 |
| Kalotaszegi nyár | Vonószenekarra | 2023 |
| Kalotaszegi nyár | Kamarazene | 2021 |
| Kalotaszegi évszakok | Kamarazene | 2024 |
| Kalotaszegi évszakok | Szólóhangszerre | 2019 |
| Kanásztánc | Szólóhangszerre | 2021 |
| Két gyakorlat | Szólóhangszerre | 2019 |
| Lebegés | Vonószenekarra | 2023 |
| Lelki etűdök | Szólóhangszerre | 2023 |
| Magyar népdalok klasszikus gitárra | Szólóhangszerre | 2016 |
| Magyarbődi trilógia | Kamarazene | 2021 |
| Magyarbődi trilógia | Szólóhangszerre | 2018 |
| Memento Notre Dame - Harangok a tűzben | Szólóhangszerre | 2019 |
| Penta Essentia - Zene az öt géniusz földjéről | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2024 |
| Penta Essentia - Zene az öt géniusz földjéről | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2024 |
| Penta Essentia - Zene az öt géniusz földjéről | Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre | 2025 |
| Penta Essentia - Zene az öt géniusz földjéről | Szólóhang(ok)ra, kórusra, szólóhangszer(ek)re és z.karra | 2026 |
| Post Impressio ciklus | Szólóhangszerre | 2019 |
| Prelude - Hommage á Erik Satie | Szólóhangszerre | 2019 |
| Párválasztó | Vonószenekarra | 2024 |
| Szatmári táncok | Kamarazenekarra | 2024 |
| Szatmári táncok | Kamarazene | 2024 |
| Szatmári táncok | Kamarazene | 2025 |
| Sóhaj | Szólóhangszerre | 2020 |
| Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítőnk | Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re | 2018 |
| Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő | Kórusra és kamarazenekarra | 2023 |